Sok mindent láttunk-hallottunk már, amire emberek azt mondták, a művészet jegyében teszik, de olyat, mint amit a belga Tat2NoiseAct zenekar csinál, még soha. Mondjuk ők inkább összművészeti alkotásokról beszélnek koncertek helyett, ugyanis náluk egy-egy performansz úgy néz ki, hogy a srácok koncert közben is varratják magukat, illetve ők is tetoválják egymást, meg olykor saját magukat is. Az elmondásuk szerint "spontán és nem konvencionális" fellépések persze hadonászást, nyivákolást meg vért is tartogatnak a közönség számára, akik talán akkor sem teljesen hiszik el ezt az "élményt", ha a saját szemükkel látják.
A banda persze "összművészeti" fellépéseit továbbra is jó ötletnek tartja. Azt mondják, tetoválásaik saját improvizációs dizájnnal készülnek, amit mindig az adott daluk ritmusa ihlet.
De ezeknek a rettentően ijesztő injekciós tűknek vajon mi lehet a funkciójuk?
A Tattoodo Blog azt a költői kérdést is felteszi és feszegeti egy kicsit, hogy mi van ilyenkor a higiéniás és biztonsági szabályokkal, amik normális esetben (mondjuk egy tetoválóművész szalonjában) rendben szoktak lenni, de egy zsúfolt, koszos koncerthelyszínen nem feltétlenül. Nos, a kérdés tényleg költői - ha pedig a Tat2NoiseAct tagjait kérdezed, akkor valószínűleg még annak sem minősül.
Forrás: blog.tattoodo.com