Mindig mondogatjuk, hogy nem szabad szerelmi tetoválást csináltatni, még akkor sem, ha úgy érzed, ő az igazi, és örök életetekre együtt lesztek. De ha már van ilyen tetkód, és ne adja az ég, meg akarsz szabadulni tőle, akkor eszedbe ne jusson ezzel házilag kísérletezni. Hogy miért? Jess Hardy esetéből látni fogod. A 23 éves lány és a barátja szakítottak egymással, és a csajszi azonnal el akarta távolíttatni a srác nevét, ami a karjára volt varrva, de hát nem volt több száz dollár a zsebében, hogy belevágjon a lézeres tetováláseltávolításba.
A lány ezért úgy döntött, megnézi, mit írnak a témában az interneten - és ez az a döntése, amit talán örök életére bánni fog.
Jess némi keresgélés után rendelt egy folyadékot, ami hamarosan meg is érkezett hozzá, így ki tudta próbálni. "Bár ne tettem volna. Olyan érzés volt, mintha valaki éghető anyaggal öntötte volna le a karomat, meggyújtotta volna, majd gyertyát öntött volna rá. Iszonyú volt" - mondta. Később kiderült, a folyadékban, amit vásárolt, olyan anyag is megtalálható, amit füstgránátok készítéséhez használnak!
A blog.tattoodo.com megkérdezett egy bőrgyógyász szakorvost, Dr. Sean Lanigant ebben a témában. A doki elmondása szerint tényleg nagyon veszélyes ilyesmiket rendelni a netről, hiszen nemcsak hogy a tetoválást nem fogja eltávolítani, de súlyos és nehezen gyógyuló sérüléseket és akár maradandó hegeket is okoz a bőrön. Jess keze most így néz ki.
Reméljük, Jess Hardy esete elrettent mindenkit attól, hogy ilyesmiket kipróbáljon.
Forrás: blog.tattoodo.com