Kat Von D szívén már több lyukat ütöttek, mint a tetoválótű a bőrön. A tetoválóművész hölgyre párkapcsolatok terén nagyon rájár a rúd. Ha pimaszok szeretnénk lenni, akkor pedig azt mondanánk, sokszor nem rá, hanem más nőkre jár rá a párjaik rúdja. Így lehet az, hogy ameddig Jesse Jamesszel járt 2010 és 2011 között, a West Coast Choppersért felelős úriember 19 nővel csalta meg őt.
Miután a tetoválóművész Mrs. Von D múlt hónap végén szakított a progressive-house zenész sztárral, Deadmau5-szal, Twitterén egy csúnya üzenetet hagyott a Halottegérről, amiben ez állt: "Megcsalni a szerelmed a legfájóbb dolog, amit egy ember csak okozni tud. Utálom, hogy ezt kell mondanom, de ennek a párkapcsolatnak vége." Innentől Deadmau5 mindenki szemében maga volt az ördög, vagy egyszerűen csak a második Jesse James.
A júniusi szakításról közel két hétig nem is volt több információnk, ameddig Deadmau5, polgári nevén Joel Zimmerman, tegnap elő nem állt saját verziójával. Zimmerman úr elmondta, hogy Kattel novemberben egyszer már szakítottak, ekkor ő visszaköltözött torontói otthonába. Itt több hölggyel is testi kapcsolatot létesített, közülük egy nőhöz pedig erős érzelmek is elkezdték kötni.

Ezeket az ügyeket jól átbeszélve, közös megegyezés alapján decemberben egymást jegyezte el az alaposan kitetovált páros. Fontos kiemelni, hogy Zimmerman, legalábbis állítása szerint, egyetlen egyszer sem volt hűtlen párjához ameddig párkapcsolatuk tartott.
Deadmau5 nem is szerette volna több szóval illetni az esetet, véleményét csak azért érezte fontosnak a publikum elé tárni, mert szerinte csak akkor kaphat mindenki reális képet párkapcsolatukról, ha mindkét fél álláspontját ismerik. A zenész mostanság egyébként pont szarik a botrányra, Twitteren is így kommentelte szakításukat: "Annak örömére, hogy az emberi mivoltomban egyszerűen minden leszarok, itt egy új dal nektek!"
A legmeglepőbb, hogy a dal, amivel a szakítás után előállt, a közelgő lemezéről az eddigi legjobban hangzó demo. Aki kíváncsi fülű, az mindenképpen hallgasson bele!